Versenyek
Széchenyisek a gyöngyösi 24 órás vetélkedőn
2017. aug. 29.
38 fős iskolai csapat vett részt a fergeteges hangulatú „Aludj máskor” elnevezésű ifjúsági vetélkedőn április 1-2-án Gyöngyösön.
Ez a város második alkalommal adott otthont a nagy volumenű programnak, ahol kilenc 25-50 fős középiskolai csapat mérte össze ügyességét, tudását, kreativitását.
Az előzetes feladat egy csillagjegy bemutatása volt, amihez kapcsolódóan egy zenés, táncos 3 perces műsorral készültünk, sok jelmezt és kelléket állítottunk elő.
A 34 diák (akinek zöme 15-16 éves volt) és 4 felnőtt (Pruskóczki Gáborné, Dr. Radványiné Fodor Valéria, Hüvelyes László pedagógusok és Bíró Attiláné szülő) nagy lelkesedéssel és kitartással oldotta meg a 32 feladatot, amelyek egymással párhuzamosan kerültek kiosztásra és folyamatos koncentrálást és alkotómunkát igényeltek. A legfiatalabb összetételű közösségünk tagjai önzetlenül szurkoltak, biztattak más csapatokat és szépen helytálltak a nagyon erős mezőnyben.
Gratulálunk minden versenyzőnek a sikeres szerepléshez és köszönjük iskolánk támogatását, hogy ilyen életre szóló élménnyel gazdálkodhattunk.
Tovább »Teremdíszítő verseny
2017. aug. 29.
Az idei teremdíszítő verseny zsűrizésére november 10-én került sor. A tanárokból és diákokból álló zsűri pontozta a szaktanterem jellegét, az osztály jellegét és a rendezettséget.
Az első három helyezett osztályterem és tanműhely oklevélben és tárgyjutalomban részesül.
Az első 4 helyezett osztályterem zárható fémszekrényt fog kapni a Széchenyi Alapítvány jóvoltából.
Helyezettek:
Tanműhelyek és szaktantermek kategória
- helyezett: 61. terem, 55 pont
- helyezett: 29. terem, 54 pont
- helyezett: 41. terem, 53 pont
Tantermek kategória
- helyezett: 1. terem, 83 pont
- helyezett: 21. terem, 82 pont
- helyezett: 3 terem, 77 pont
Megyei Diákparlament Országos Vetélkedője 2011
2011. jún. 23.
Az eseményről IDE kattintva olvashatsz többet.
Tovább »Osztály weboldal készítő verseny
2010. dec. 4.
A 2010-es tanév októberében a diákönkormányzat osztály weboldal készítő versenyt hirdetett meg november 30-ai határidővel. 3 pályamunka érkezett, ezek mindegyike rendkívül tartalmas és információkban gazdag volt.
Tovább »Megyei Diákparlament Országos vetélkedője – 3. forduló
2010. jún. 1.
SZISZISEK A MISKOLCI MEGYEI DÖNTŐBEN
Játékos műveltségi vetélkedő döntőjén vett részt Miskolcon a Zrínyi Ilona gimnáziumban
Megyei Diákparlament Országos vetélkedője – 2. forduló
2010. ápr. 26.
8 feladatot kaptunk, a beküldési határidő ápr. 26-a volt.
Feladatok:
- Szent György napi népszokások összegyűjtése
Megyei Diákparlament Országos vetélkedője – 1. forduló
2010. márc. 2.
A BAZ megyei Diákparlament játékos vetélkedőt hirdetett a megye középiskolái részére. A verseny 3 fordulóból áll: két írásbeli és egy szóbeli megmérettetésből.
Tovább »