SZISZISEK A MISKOLCI MEGYEI DÖNTŐBEN
Játékos műveltségi vetélkedő döntőjén vett részt Miskolcon a Zrínyi Ilona gimnáziumban június 1-jén a SZISZI Diákönkormányzatának 10 fős csapata. A Megyei Diákparlament 3 fordulós műveltségi vetélkedőt szervezett a megye középiskolái számára.

A szóbeli döntőbe az a 9 iskola jutott be, akik a két elődöntő feladatait /8-8 feladatot/ sikeresen megoldották. A Széchenyi István Szakképző Iskola 1. helyen került be, 98 pontot szerezve a maximálisan elérhető 100 pontból. A csapatok előzetes feladatként Tollas Tibor verssel készültek, lefotózták és leírást készítettek a korábban elkészített és gondozott 10m2 nagyságú virágoskertről, és előkészültek egy élőkép előadására, amely egy magyar festő festményének bemutatása volt. A délutáni vetélkedőn 8 feladatot kellett teljesíteni a csapatoknak, melyek közt voltak irodalmi, nyelvészeti, és sporttörténeti kérdések is. A győztes vándorserleget vitt haza, a 2. és 3. helyezett egy napos kiránduláson vehet majd részt, a többi helyezett oklevelet és értékes könyvjutalmat kapott. A lelkes mezőkövesdi csapat kicsit csalódott volt a 7. helyezéssel, de a feledhetetlen élmény, a jó hangulat kárpótolta mindannyiukat. Két felnőtt segítő buzdította és koordinálta a gyerekeket,Radványiné Fodor Valéria és Hüvelyes László pedagógusok. A csapat tagjai a következő tanulók voltak: Duka Vivien (11.c), Lakatos Patrik (11.c), Tóth Andrea (11.f), Molnár Dóra (11.e), Hágel Antal (11.b), Jakab Csaba (11.b), Kriston Kitti (10.c), Kékedi Dávid (11.a).

A résztvevők kedve és lelkesedése töretlen, egy év múlva is szeretnének újra indulni ezen az izgalmas versenyen, s ott minél jobb teljesítményt nyújtani.


Miskolci diákverseny egy csapattag szemével

2010. június 1-jén voltunk Miskolcon egy Megyei Diákparlamenti versenyen, amit 2 írásbeli elődöntő előzött meg. Már előre meg volt adva pár feladat. Az egyik , hogy az iskolánkon belül virágoskertet készítsünk. A kis kertünkre maximális pont számot kaptunk ,úgyhogy mindenki elégedett lehet a kertünkkel. A második feladat az volt, hogy egy „élőképet”jelenítsünk meg (egy festmény jelenetét) a választott kép címe:Szinyei:Szerelmespár. A csapat két részre szakadt, de csak egy ideig. Míg a többiek kint voltak, hogy felöltözzenek az élőképhez, a csapat többi tagja feladatokat oldott meg. Már nem emlékszem pontosan az összes feladatra, de az egyik az volt, hogy versekből olvastak fel részleteket és csak a magánhangzókat mondták. Ez elég nehéz volt, nem nagyon ismertük fel a verseket, de a többi feladatban már kreatívabban és jobban szerepeltünk. Ezután mindenki kivonult és megnéztük az „élőképeket”. Pont a mi képünket tették be az Észak Magyarország című újságba, ott megtekinthetik azok, akik nem voltak velünk. A következő (bár nem sorban mondom) feladatról is előre szóltak. A csapatból egy embernek meg kellett tanulnia Tollas Tibortól egy verset és el kellett mondania. Duka Vivien előadása tetszett a zsűrinek. Voltak még az előzőkhöz hasonló műveltségi versenyszámok, amikben jól szerepeltünk, de az utolsó feladat nehéz volt számunkra. Focis kérdések voltak és mi azokat nem nagyon tudjuk, mint utólag kiderült. Így 7.-ek lettünk a 9-ből, de nem baj, jól éreztük magunkat és sok új információval tértünk haza. Ajándékba kaptunk könyveket és oklevelet persze.

Kriston Kitti