Éves beszámoló 2009/2010

2009. szeptember

  • A Diákgyűlésen sor került a tisztviselők megválasztására.
    DÖK elnök: Kriston Norbert
    Alelnök: Nyeste Dóra
    Vezetőségi tagok:
    Csemer Hajnalka
    Kriston Kitti
    Dukai Vivien
    Szűcs Andrea
  • Ezután került sor az éves Munkaterv ismertetésére és elfogadására. Szeptemberben újra beindult az iskolarádió. Műsorvezető Gomány Alexandra. Zenei szerkesztők: Dargai József és Csemer Richárd. Szerkesztő: Csemer Hajnalka. Adások hétfőn, kedden és pénteken nagyszünetben vannak. Sok zenét sugározunk és vannak állandó rovataink: évfordulónaptár, aktualitások, ünnepek, programajánló iskolai rendezvények, eseményeink, horoszkóp.
  • A DÖK részt vett a Széchenyi nap versenyeinek előkészítésében és lebonyolításában. Rajzpályázatot hirdettünk. Széchenyi portré készítése volt a feladat. A legsikeresebb 3 pályázat kikerült az iskolai hirdetőre. A versenyek első 3 helyezettei felkerültek az iskola honlapjára, ahova rövid ismertetés is készült a rendezvényről.
  • A félév folyamán folyamatos a kapcsolat a Városi Diákönkormányzattal. Diákjaink aktív résztvevői a programoknak, a bizottságoknak. Részt veszünk a megrendezett “kerekasztal” megbeszéléseken, “hírlevélben” kapunk tájékoztatást a szabadidős programokról, a rendezvényekről.

2009. október

  • Bejárati tabló készítése a vértanúkra való emlékezés kapcsán.
  • Tanulóink részt vettek a Verébavató megszervezésében és lebonyolításában október 21-én. 6 elsős osztály vet részt a játékos és ügyességi vetélkedőn. A DÖK tagok lelkesen és fegyelmezetten segítették a rendezvényt. Az első 3 helyezett közt csak 1-1 pont volt a különbség: 9D, 9A, 9E osztályok végeztek az élen.
  • Az iskolai honlapra is készült egy élménybeszámoló a sikeres programról. A honlap folyamatosa karbantartása és frissítése a rendszergazda segítségével történik.
  • Sikerült az iskola védőnőjét is bevonni a tájékoztató, egészségmegőrző tevékenységbe. “Egészségedre” menüpontban cikkeket publikál az iskolai védőnő szolgálat céljairól, a H1N1 vírusról és a cukorbetegségről. E-mailben is lehet a védőnő segítségét, tanácsát kérni bármilyen betegséggel, problémával kapcsolatban.

2009. november

  • November 10-11-én került sor a nyílt napokra, melynek előkészítésében és lebonyolításában részt vett a Diákönkormányzat. Fotókkal illusztrált beszámoló került fel az iskolai honlapra a sikeres rendezvényről. Már a délelőtt folyamán jöttek az érdeklődő diákok, osztályfőnökeik és szüleik az iskolánkba.
  • A Széchenyi bál november 14-én került megrendezésre. A DÖK teremberendezésben és terítésben vállalt szerepet. A rendkívül jó színvonalú programra több, mint 150 vendég érkezett, bevételével a végzős diákok kiadásait csökkentik.
  • Az idén a teremdíszítési verseny a falak épségének és tisztaságának érdekében elmaradt. Igyekszünk minél nagyobb figyelmet fordítani a rend és a tisztaság fenntartására és megőrzésére.
  • Október – november – december folyamán a Városi DÖK kistérségi kirándulásokat szervezett a környező települések történelmének, értékeinek, érdekességeinek megismerése céljából. Minden kiránduláson volt résztvevő iskolánkból, ezek remek hangulatban teltek el és sok hasznos ismerettel gazdagodtak tanulóink. Remek csapatépítő tréningnek feleltek meg ezek az utazások.
  • November 11-én Miskolcon Nemzetközi Ifjúsági Stratégia Regionális Konferencián vett részt Tóth Andrea nevű tanulónk a városi ifjúságsegítővel Varga Zsófiával.
  • November 28-án Mobilitás Szakmai Napon volt résztvevő Tóth Andrea, Hajnerné Tóth Ágnes ifjúsági referenssel.
  • Novemberben és decemberben 2 napos program résztvevője volt iskolánk tanulója, Galanics Dániel (11F), amit a Megyei Diákparlament szervezett Kékeden.

2009. december

  • Kedves gesztusként az iskolai Télapó szaloncukrot osztott a tanulóknak az első óra előtt és a szünetekben. Az iskolarádió pedig ezt az ünnepet mutatta be, versekkel, kellemes zenével szerzett kellemes perceket a hallgatóságnak. Kellemes ünnepeket kívántunk mindenkinek az iskolánkban, amikor ünnepi bejárati tablót készítettünk. Ezt képeslapokkal, karácsonyi versekkel díszítettük.
  • Karácsonyfát állítottunk az ebédlőben, hogy még kellemesebb, meghittebb legyen iskolánk hangulata. Részt vettünk a karácsonyi műsor előkészületeiben, rajzverseny okleveleinek elkészítésében.
  • Rajzpályázatot hirdetett a diákönkormányzat “Téli ünnepek” címmel. A legsikeresebb 5 munkát a hirdetőre kitettük, ebből az első 3 helyezett könyvjutalomban részesült, amit a karácsonyi ünnepégen vettek át. December 12-én Szalagavatót rendezett iskolánk, a DÖK részt vett az előkészületekben. Erről is készítettünk beszámolót a honlapra. Bejárati tabló készült a félév folyamán a Verébavatóról, a Széchenyi bálról és a Szalagavatóról, amit a postásfülkénél lehetett megtekinteni. Folytatjuk majd ezt a kezdeményezést, mert a nagy érdeklődés kísérte.
  • Fotópályázatban vett részt egy tanulónk, Korpás Márta. “Tetszik, nem tetszik” címmel a Városszépítő Egyesület hirdette. Szép és elhanyagolt részeit örökítette meg a tanuló a fotókon.
  • Karácsonyi gyűjtésben vettünk részt, amit a Városi Diákönkormányzat fogott össze. A játékokat, ruhákat a helyi segélyszervezeteknek továbbították.

2010. január

  • Félév értékelése, aktuális teendők, pályázatok, tervek megbeszélése
  • Problémák felvevése
  • További cél a kapcsolat ápolása a Városi DÖK-kel

2010. február

  • Kirándulást szerveztünk a Gépmúzeumba 10 fő részvételével. Erre annak az apropóján került sor, hogy két tanulónk (Korpás Márta 11.A, és Kékedi Dávid 11.A) pályázatot írt a Város és Faluvédők Szövetségének felhívására „Őseink gépei, gépeink ősei” címmel. Sok hasznos információt és tapasztalatot szereztek eme téli kiránduláson, (amire -10Co-os hidegben került sor) amit beépítettek a pályázati munkájukba.

A pályázat különdíjat kapott, a díjátadóra ápr. 24-én került sor Budapesten a Történeti Múzeumban.

  • Februártól júniusig a Városi Diákönkormányzat ingyenes tréningeket szervezett a város diákjai számára.
  • Témák: kommunikáció, önkéntesség, diákújságírás, állampolgári ismeretek, EU ismeretek, pályázatok, konfliktuskezelés, gyorsolvasás, csoportépítés, önismeret.

Minden tréningen volt résztvevő iskolánkból. Hasznosak, élménydúsak, voltak ezek a 10-20 órás foglalkozások, amelyekre péntek délutánonként és szombat délelőttönként került sor.

  • Febr. 18-án rendeztük meg a farsangot, a 10-es osztályok vidám, játékos vetélkedőjét. A fergeteges hangulatú rendezvény fotóiból bejárati tabló készült. A honlapra összefoglalót készítettünk a programról.

2010. március

  • Az iskolai DÖK csatlakozott a Megyei Diákparlament 3 fordulós versenyéhez. Két írásbeli döntő feladatait (8-8 feladatot) teljesítettünk. Ezek alapján a benevezett 13 csapatból a legjobb eredménnyel kerültünk a szóbeli döntőbe, amit jún. 1-jén rendeztek Miskolcon.
  • Iskolai rajzpályázatot hirdetett a diákönkormányzat „A tavasz szépségei” címmel. A dobogós helyezettek könyvjutalomban és oklevélben részesültek.
    A honlapra folyamatosan felkerült a fényképes beszámoló a megyei vetélkedővel és a tanév során megrendezett 3 rajzpályázatról.
  • DÖK gyűlés volt a versenyfeladatok teljesítése kapcsán és a Diáknap előkészítése apropóján.
  • Márc. 17-én Diákparlamenti Közgyűlés volt a városban, ahol Kékedi Dávid képviselte iskolánkat.

2010. április

  • ápr. 1-jén: Diáknap a 11-es osztályok részvételével. Néhány újítást próbáltunk ki: a bejárati paravánon tüntették fel programjaikat az induló csapatok. A bevonulást pörgőssé tettük, így fél óra alatt be tudtak mutatkozni a tanulók az iskola előtti téren. A változatos, tartalmas programot eredményhirdetés zárta a sportudvaron. A rendezvény összefoglalója honlapunkon látható, sőt a Mezőkövesdi újságban cikket is közöltek a programunkról.
  • DÖK gyűlést tartottunk a Diáknapról és a megrendezésre kerülő Önkéntes napról.
  • Ápr. 24: Önkéntes napot szerveztünk 47 fő részvételével, melyek kapcsán tanárok és diákok együtt takarították az iskola udvarát és több száz méteres környékét, kerítést festettek és 4 játszóteret tettek rendbe.
  • Fotótablót készítettünk a földszinten a programokról.
  • Ápr. 26-i határidővel teljesítettük a Megyei Diákparlamenti vetélkedő 2. fordulójának feladatait
  • ápr. 30-án részt vettünk a ballagási teendőkben, díszítésben

2010. május

  • DÖK gyűlés-téma: aktuális teendők megbeszélése
  • máj 12-13: 40 fő vett részt a Regionális Ifjúsági Konferencián. Rendkívül élménydús és információkban gazdag program volt, ahol tanulóink nagy aktivitással vettek részt
  • Kerekasztal megbeszéléseket és gyűléseket szervezett az egész tanév folyamán a Városi DÖK havi rendszerességgel. Diákjaink aktívan részt vettek ezeken a programokon, így jó kapcsolat alakult ki a Városi Diákönkormányzattal és vezetőivel.
  • Máj. 18-án került sor a Matyó múzeum pályázatának eredményhirdetésére. Kriston Kitti 10.C osztályos tanuló dolgozatával 2. helyezést ért el a középiskolások között. Pályázatának címe: A jövő múzeuma.
  • Elkezdtük a SZISZI KRÓNIKA vezetését. Ez egy fotóalbum, amibe az elmúlt tanév jeles eseményeinek képei kerülnek rövid leírással társítva. Hüvelyes László tanár úr sok segítséget nyújt az album készítésében.
  • Csemer Hajnalka diákszemmel értékelte a Regionális Ifjúsági Konferenciát, s ezt a honlapra is feltettük.
  • Hágel Antal a 11.B– ből a Mátrai Erőműnél tett iskolai kirándulásról készített összefoglalót a honlapra.

2010. június

  • 1-jén 10 fős csapat vett részt a Megyei Diákparlament döntőjén. Ebből 8 fő diák és 2 tanár képviselte az iskolát. A játékos műveltségi vetélkedő nagy élmény volt mindannyiunknak, de sajnos csak 7. helyen végeztünk. Jövőre is szeretnénk indulni ezen a színvonalas versenyen.
  • Évzáró DÖK gyűlés: a tanév értékelése